A csernobili katasztrófa hatásai Németországra bpb

Jódtabletták a gyermekek számára, megsemmisített zöldségfélék és a radioaktív eséstől való félelem: Csernobil 1986 is problémát jelent Németországban. Mindkét német államban a kormányok először megpróbálták megnyugtatni a lakosságot. Nincs veszély.

Csernobil Németországban: A szovjet atomerőmű reaktor-katasztrófája után félni kell a radioaktív esőtől. (& másolja a képszövetséget/AP képeket)

1986. április 26-án éjszaka az emberiség történelmének eddigi legnagyobb nukleáris balesete a szovjet "Csernobil Vlagyimir Iljics Lenin atomerőműben" történt. Európa nagy része radioaktívan szennyezett azóta, és a megnövekedett sugárzási szintet nemcsak Lengyelországban, Skandináviában, a balti országokban, Svájcban, Észak-Franciaországban, Angliában, Törökországban és Dél-Németországban mérték, hanem még az USA-ban és Kínában is. A reaktor robbanása következtében 31 ember vesztette életét azonnal. A katasztrófa következtében a következő hónapokban és években elhunyt vagy elhalálozók száma becslések szerint néhány száz és egymillió között mozog, a különböző helyiségektől és érdekektől függően. Körülbelül 350 000 embert menekítettek ki, telepítettek át, vagy saját kezdeményezésükre hagyták el az érintett régiót. Körülbelül ötmillió ember él ma is radioaktívan szennyezett területeken.

Az első reakciók a Szövetségi Köztársaságban és az NDK-ban

Miután a svéd Forsmark atomerőmű alkalmazottai megnövelt sugárzási szintet mértek és április 28-án tájékoztatták a lakosságot, Nyugat-Európában és az USA-ban példátlan nukleáris balesetről terjedtek a hírek. Több ezer halálesetről beszéltek, anélkül, hogy bármilyen információ állt volna rendelkezésre. A Szovjetunió és az NDK között meghirdetett "testvéri" kapcsolatok ellenére Kelet-Berlin sem kapott információt a balesetről. Moszkva helyett az NDK baleseti jelentése is nyugatról érkezett: míg a nyugati televízió a rossz hírt a keletnémet nappali szobájába vitte, a bécsi Nemzetközi Atomenergia Ügynökség (NAÜ) a balesetről tájékoztatta az NDK atom- és sugárvédelmi hivatalát. Tudás.

Mindkét német kormány azonnal intenzív sugárzásmérést rendelt el. Mindkettő figyelmen kívül hagyta az olvasások lehetséges veszélyeit, amelyek aggodalomra adhattak okot. Ugyanakkor ellenőrizték saját atomerőműveik biztonsági intézkedéseit. Még mielőtt a szövetségi német sugárvédelmi bizottság 1986 júniusában benyújtotta vizsgálati jelentését a szövetségi kormánynak, a szövetségi kormány képviselői kijelentették, hogy a nyugatnémet atomerőművek alapvetően különböznek a Szovjetunióétól és a legbiztonságosabbak a világon. A Szovjetunióhoz hasonló katasztrófa a Szövetségi Köztársaságban egyszerűen elképzelhetetlen. A nukleáris kérdésekért felelős belügyminiszter, Friedrich Zimmermann (CSU) odáig ment, hogy kijelentette: "Nálunk egy jumbo berobbanhat egy atomerőműbe, és semmi sem fog történni a reaktorral." [1]

1986. május 3-án a tűzoltók a német belső határnál Lengyelországból érkező és radioaktívan szennyezett autókat tisztítanak. (& másolja a képszövetséget/AP képeket)

Az élelmiszerek radioaktív szennyezettségének határértékeinek meghatározása különösen vitatott és vitatott volt. Például, míg a szövetségi kormány literenként legfeljebb 500 bekerel radioaktív jódot engedélyezett, egyes szövetségi államok egymástól függetlenül sokkal szigorúbb határértékeket határoztak meg. A nyugat-berlini szenátus és a schleswig-holsteini állami kormányzat literenként csak 50 Becquerelt látott elfogadhatónak és biztonságosnak. Hessen Joschka Fischernél mint környezetvédelmi miniszter még ezt a határt is aláhúzta egy 20 Becquerel-szabvánnyal. Bajorország, ahol a legmagasabb értékeket mérték, nem látta magát szigorú előírásokra kötelezve és betartotta a sugárvédelmi bizottság ajánlásait. Egyes városok, például Konstanz, maguk határozták meg saját határértékeiket, és ezzel megsértették az állami és a szövetségi előírásokat.

Az első hetek kompetencia- és kommunikációs káoszára válaszul 1986. június 6-án megalakult a Szövetségi Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Nukleáris Biztonsági Minisztérium. A minisztérium feladata volt a reaktor katasztrófájának következményeinek és általában a környezeti problémáknak a kezelése. Ily módon a különböző minisztériumok - különösen a belügyminisztérium, a mezőgazdasági, a családügyi és az egészségügyminisztérium - között korábban elosztott kompetenciákat egy intézményben egyesítették. Az NDK tizenöt évvel korábban tett lépése.

A NDK vezetése a határértékek meghatározása helyett rövid távú "irányértékeket" fogalmazott meg a radioaktív jódnak való kitettségre vonatkozóan. A jód-131 "irányértékei" a reaktorbalesetet követő első négy hétben a következők voltak: 500 becquerel/liter tej és 1000 becquerel/kilogramm leveles zöldség. Míg a tej értékei megegyeztek a Szövetségi Köztársaságéval, a levélzöldségeknél sokkal magasabbak voltak (Szövetségi Köztársaság: 250 Becquerel). Az Állami Nukleáris Biztonsági és Sugárvédelmi Hivatal (SAAS) meg volt győződve arról, hogy "ha betartják őket, akkor biztosan nem lesz közvetlen egészségkárosodás, sőt az értékek rövid távú túllépése sem okoz aggodalmat" [3]. A korábban titkos statisztikák azonban azt mutatják, hogy a mérések gyakran olyan szennyeződést tártak fel, amely meghaladta a standard értékek körét. [4] A dokumentumok azt is jelzik, hogy ezt az ételt sem nem távolították el az üzletek polcairól, sem az óvodai étkezésekből.

Noha az NDK politikai rendszere nem engedett semmiféle nyilvános ellenállást a katasztrófavédelemnek, a Zöldek és az SPD a május 14-i Bundestag-ülésen bírálta a szövetségi kormányt hanyag információs politikája miatt. Az SPD moratóriumot és fokozatos kivonást követelt az atomenergiától, a Zöldek egy lépéssel tovább haladtak és azonnali kilépésért esedeztek. Az atomellenes mozgalmak tömeges tüntetései heves vitát kísértek olyan városokban, mint Hamburg, Berlin, Stuttgart, München és Hannover, de a Wackersdorf újrafeldolgozó üzem tervezett helyszínén is, ahol 1986 márciusában erőszakos tüntetéseken az atomenergia két ellenfele életét vesztette.

Aggodalom és tiltakozás

"Meg kell-e vennem jódtablettát a gyerekeimnek? Kint voltam sétálni a kisfiammal, most zuhanyozzam le? A gyerekeket még mindig szabadon engedik? A kertünkből készült saláta még mindig ehető?" Ezek és hasonló kérdések több tízezer német németet mozgattak meg miután a katasztrófa ismertté vált, tanácsot kért. [5] Németország nyugati részén a lakosság bizonytalansága elsősorban a katasztrófák következményeinek ellentmondásos értelmezésén alapult; az NDK-ban elsősorban a kritikus nyilvános vita hiányára épült. Susi Franke, a Karl-Marx-Stadt (Chemnitz) ellenzéki nõi csoport tagja és egy fiatal anya naplójában a következõképpen foglalta össze, a fõként fiatalabb NDK lakosság nem elhanyagolható részének tünete: "Intenzíven olvastam õket Újságok. Nem találok tanácsot. "[6] De korántsem minden NDK-s polgár érezte a félelmet és a bizonytalanságot. A lakosság egyes részein töretlen volt a technológiákba vetett bizalom, a szakértői és az állami vezetés nyilatkozatai. Ezeknek az embereknek a fülében a nyugati médiában elhangzott hírek túlzott rémhatású taktikának tűntek.

A csernobili katasztrófa előtt az atomenergia felhasználásának kockázataival való foglalkozás kivétel volt az NDK ökológiai orientációjú és más ellenzéki csoportjaiban. Az NDK-ban, de más országokban is bekövetkezett katasztrófa kezelése, valamint a határokon átnyúló bizonytalanság most katalizátorként hatott az NDK független béke- és környezetvédelmi csoportjaira. A környezeti csoportok témái és kritikái hasonlóak voltak a nyugaton régóta kialakult nukleáris energiaellenes mozgalomhoz, amellyel legalább néhány kezdeményezés intenzív kapcsolatot tartott fenn. A kelet-német környezetvédelmi mozgalom a stendali atomerőmű építésének befagyasztását és a lubmini bővítési munkálatokat szorgalmazta. A nukleáris energiára való támaszkodás helyett az alternatív energiaforrásokat kell támogatni. Az NDK területén az atomerőművek végét 1990-ben az újraegyesítési folyamat során lezárták. Minden reaktort leállítottak.

A nyugat- és keletnémet környezetvédelmi mozgalom Csernobil hatására növekszik. Számos német városban az atomenergia ellenzői utcára vonulnak, mint itt 1986 május 3-án Frankfurt am Mainban. (& másolja a kép-szövetséget/dpa)

Német elkötelezettség Csernobil iránt

Úton a kijárat felé

Miután néhány évig a közbeszédben nagyrészt tartózkodott a nukleáris kérdéstől, a kilencvenes évek közepén ismét fellángolt. A viták az 1998-as atomi moratóriumba torkolltak, amellyel a vörös-zöld koalíció úgy döntött, hogy a maradék áram elve alapján fokozatosan megszünteti az atomenergiát. E rendeletnek megfelelően az utolsó atomerőműveket 2020-ban le kell venni a hálózatról. 2010-ben az új CDU – FDP koalíció visszavonta ezt a döntést, és a szövetségi államok részvétele nélkül átlagosan tizenkét évre meghosszabbította az időtartamot. Öt szövetségi állam alkotmányjogi panaszt nyújtott be, mert az atomerőművek ellenőrzése az államok feladata. A terminus meghosszabbításáról folytatott megbeszélések megújult tömeges mozgósításhoz vezettek. Emberek százezrei vettek részt a tiltakozó tüntetéseken, követelve a nukleáris moratórium betartását.

Az élettartam meghosszabbításával kapcsolatos viták közepette a japán Fukushima-Daiichi atomerőműben 2011 márciusában bekövetkezett balesetek megrázták azt a meggyőződést, hogy Csernobil valóban szovjet baleset volt, amely nem történhet meg egy magas technológiai és demokratikusan kormányzott országban. A fukusimai katasztrófa korszakos fordulatot nyitott a német atompolitikában. Csak néhány hónappal a határidő meghosszabbítása után, a Bundestag 2011. június 30-án végül úgy döntött, hogy 2022-ig végleg megszünteti az atomenergiát. Még ha nem is a csernobili katasztrófa okozta ezt a döntést, ez jelentős mérföldkő volt az oda vezető úton.

Az atomenergia használatával kapcsolatos konfliktus töretlenül folytatódik Németországban. Továbbra is feloldja a nukleáris hulladék ideiglenes és végleges tárolásának megoldatlan kérdése, az „atomenergia-előállítás teljes ciklusának tényleges költségei az uránbányászattól kezdve a hulladéktárolásig, az alacsony sugárzás egészségügyi veszélyei és egy újabb baleset vagy terrorcselekmény kockázata. A nukleáris energia hívei továbbra is elsősorban a "tiszta" energiahordozóra hivatkoznak, amely elhanyagolható kockázatokkal járó szén-dioxid-kibocsátás nélkül jár, és amelyet különösen az éghajlatváltozásra való tekintettel támogatni kell.