A Marburger Fehéroroszországban dolgozik - Fehéroroszország: "Az értékváltozás új utat nyit"

Jakob Wöllenstein (Marburg) a belorusz Konrad Adenauer Alapítványnál dolgozik, és egy OP-interjúban beszél az országban zajló tüntetésekről.

A marmarburgi Jakob Wöllenstein a belarusz Konrad Adenauer Alapítvány vezetője, amely állam jelenleg erőszakos és zűrzavaros. Az OP-interjúban a 31 éves fiatalember, aki 2019 eleje óta dolgozik az országban, és évek óta ismeri a politikai és társadalmi trendeket, a belarusz helyzetről beszél.

Már 2010-ben tömeges tüntetések voltak a választások után, így a legújabb fejlemény előre látható volt?

Fehéroroszországban évek óta megfigyelhetjük az értékek változását és az egyre növekvő részvételi vágyat és az egyéni szabadságjogokat. Ennek valamikor ki kellett törnie. A legutóbbi választás három tényezőtől különbözik az előzőektől. Először is, az elnökkel szembeni elégedetlenség már erősen megnőtt a koronai válságban tanúsított magatartása miatt, amelyet sokan teljes kudarcnak tekintettek. Tagadta a vírust, és ennek megfelelően késleltette a segélyezési intézkedéseket, amelyek további hatással voltak az amúgy is megtépázott gazdaságra. Másodszor, a társadalom megértette, hogy sorsukat saját kezükbe vehetik, mert nagyrészt maguk szervezték a koronavédelmi intézkedéseket és az információs munkát. Harmadszor, hosszú idő óta először voltak reménykedő ellenfelek, akikben bíztak abban, hogy az országot egy jobb jövőbe vezetik.

A választási csalás tehát inkább ok, mintsem a tüntetések mögöttes oka?

Nem csak arról van szó, hogy az emberek 26 év után megunták Lukasenko uralmát. Inkább megszegte két központi alapvető ígéretét: garantálni az ország bizonyos gazdasági jólétét és biztonságát, nem utolsósorban a lakosság egészségét. Ő maga is elpusztította régóta dédelgetett „nemzet atyja” képét azáltal, hogy a tüntetőket kezdettől fogva súlyos erőszakkal fenyegette, kigúnyolta ellenfeleit és a korona áldozatait, és úgy viselkedett, mintha a föld az ő személyes tulajdonát képezné.

Ön a litvániai Konrad Adenauer Alapítvánnyal dolgozik, ahová Svetlana Tichanowskaja ellenzéki politikus menekült. Hogyan értékeli a reménykedők repülését?

Sokak számára a remény szimbólumává vált, mert nem maga akar elnökké válni, de központi ígérete a szabad választások megszervezése. Még akkor is, ha e választások valódi eredményét már nem lehet véglegesen rekonstruálni, mivel a szavazási dokumentumokat már megsemmisítették, nem kétséges, hogy nyert-e, és ezért most a legmagasabb legitimitással rendelkezik a lakosság szemében. Számukra mindig fontos volt az igazságosság békés útjának követése. A belorusz alkotmány előírja a demokráciát és a jogállamiságot. Csak komolyan kell vennie őket és alkalmazniuk kell őket. Nyilvánvalóan maga a kormány kényszerítette az ország elhagyására, ám Vilniusból most munkatársaival szeretné megszervezni az átállást.

Szerinted most mi történjen?

Tichanovskaya kezdeményezte a társadalom őszinte képviselőiből álló nemzeti tanács felállítását. Ez azért fontos, hogy az eddig meglehetősen diffúz demokráciai mozgalom tisztább struktúrát kapjon kompetens kapcsolattartókkal. Azt hiszem, akkor egyfajta kerekasztalnak kell lennie a Tanács és a kormány között, ideális esetben az EBESZ nemzetközi megfigyelése alatt, hogy mind Nyugat, mind Oroszország részt vegyen. Maga Lukasenko azonban nem mutat hajlandóságot tárgyalni vagy akár lemondani. Az elmúlt hét erőszakával azonban minden hidat áttört népe előtt. Különrendőrségének adott ingyen jegyet, ha csak megszakítják a tüntetéseket, és ezt brutális, néha szadista módon használták fel. Vadászjelenetek és látszólag önkényes rablások voltak az utcákon. Két ember meghalt és 7000 embert börtönbe zártak. Sokan, akiket most elengedtek, súlyos bántalmazásról számolnak be. Lukasenko számára csak a távozás marad. Oroszország itt is segíthet.

Amellyel Oroszországnak szerepet kellene játszania. Hogyan értékeli Putyin stratégiáját?

A gazdasági és társadalmi befolyás fenntartása mellett Oroszországnak geopolitikai érdeke is, hogy megakadályozza Fehéroroszország nyugat felé történő sodródását, különösen nem a NATO felé. A 2014-es Ukrajnával ellentétben, ahol ez sok politikai elit egyértelmű kívánsága volt, ez a „veszély” itt nem létezik. A beloruszok döntő többsége azt akarja, hogy országuk jó kapcsolatokat ápoljon mindkét féllel, függetlenül attól, hogy Lukasenko mellett vagy ellen szóltak-e. Az emberek háromnegyede baráti kapcsolatokat akar fenntartani Oroszországgal. A beloruszok többséggel elutasítják a tábori választásokat, és egyesek még a semlegességről is álmodoznak. A legfontosabb a függetlenség megőrzése. Putyin tudja, hogy ha erőszakkal tartja hivatalban Lukasenkót, megfordulhat a hangulat ellene. Jobban érdekli a további folyamat befolyásolása. Ha közvetítőként jár el, később a belföldön is elmondhatja: Ez nem a demokratikus forradalom győzelme volt, hanem az orosz diplomácia sikere. Mindenesetre fontos, hogy a Nyugat és Oroszország beszéljen egymással, és a beloruszok akaratának megfelelő megoldás felé törekedjen.